Az ellenkultúra építészete

(2003) 40 perc, szín. fel. német – am. R: Oliver Croy és Oliver Elser

Amerika mindig is helyet és lehetőséget kínált az alternatív életformák, és az építészet kísérleti megoldásai számára. Bár az ?Új Világot? az ember rég belakta, folyamatosan jönnek létre olyan közösségek, melyek egy sajátos, egyéni életmód megvalósításán fáradoznak. A dokumentumfilm az 1960-as, 70-es évek utópikus törekvéseiben gyökerező, az Egyesült Államokban megvalósult, öt alternatív építészeti vállalkozást mutat be. Az egyes projektekben a film rendezőit elsősorban az építőanyagok újszerű használata (a szemét, például gumiabroncsok építészeti alkalmazása), illetve a telepeken kialakult sajátos társadalmi modellek érdekeltek. Ezen társadalmi modellek épített, tárgyi megjelenési formái egy olyan jellegzetes életstílusra reflektálnak, melyek ellenkulturális közösségekként írhatóak le. A film e vállalkozások jelenlegi állapotának és történetének bemutatásával a létrejöttüket ösztönző ?idealista? elgondolások fejlődését, alakulását egyaránt feltárja.